A Pszinapszis helyszínét, az Angyalföldi József Attila Művelődési Központot a következő közlekedési eszközökkel lehet megközelíteni:
- legegyszerűbben az Apor Vilmos térről induló, Deák teret is érintő 105-ös busszal lehet odautazni. Az út kb. 25 perc. A busz kb. negyed óránként jár, a részletes menetrend ide kattintva érhető el.
- 3-as metróval a Gyöngyösi utcáig utazva, majd onnan egy kellemes 10 perces séta a Duna Plazával szemben egyenesen befelé a Babér utcán, majd óvatosan átkelve a Göncöl utcán, majd tovább egyenesen a házak között, és már meg is érkeztél a József Attila térre szemben a Művelődési Központtal.
- Az Árpád hídtól induló 120-as busszal a Gyöngyösi utcáig utazva is el lehet jutni a Pszinapszisra, a leszállás után a busz haladási irányához képest jobbra kell a Gyöngyösi utcán elindulni, majd a második utcán (Násznagy utca) kell befordulni, és onnan már csak pár lépés a József Attila térig. A részletes menetrend ide kattintva érhető el.
- A Lehet térről induló 14-es villamossal szintén a Gyöngyösi utcáig utazva érkezhetünk a Pszinapszisra. A villamos részletes menetrendje ide kattintva érhető el.
- A MÁV Nyugati pályaudvarról induló elővárosi vasútvonalait használva, könnyen és gyorsan eljuthatsz a Budapest-Angyalföld megállóhoz, mely a Násznagy utcán sétálva két utcányira fekszik az AJAMK-tól. Menetrendért klikk ide.
- Egyéni útvonaltervezéshez kattints ide!
- Biciklivel: tekerj át a városon, gyere kerékpárral a Pszinapszisra! Nincs biciklid? Bérelj az alábbi linkek bármelyikén:
http://www.budapestbike.hu/bicikli-berles
http://www.bringaboard.hu/index.php?open=rentabike
http://bikebase.hu
http://bringohinto.hu
http://yellowzebrabikes.com
http://westend.hu
Az eljutáshoz szükséges kerékpártérképet pedig megtalálod itt. (az oldal megnyitásához Adobe Reader program szükséges, amit ingyenesen letölthetsz, ha ide kattintasz.)
A Béke úton a 14 villamos vonalán jár éjszaka a 914-es busz, ami végigmegy a 3-as metró vonalán. A menetrendje és útvonala ide kattintva tekinthető meg.
Budapest térkép megtekintéséhez és a környék feltérképezéséhez (a keresőbe a következő címet írd be: József Attila tér, XIII. kerület, Budapest, Hungary): http://maps.google.com.