APOLLOGIKA
A zenekar 2008 márciusában félév próbatermi munka után kezdett el koncertezni rögtön sajátos dallamokkal, magyar szövegekkel a tarsolyában. Egy nyárvégi tagcsere után lazábbra vettük a figurát, elkezdtünk közösen kísérletezni a stílusokkal a keményebb gitárhangzástól a kávéházas jazz-en keresztül egészen az elektronikus zenéig. Közben minden szám egy kicsit mindegyik, de egyik sem, semmi snassz, semmi sok. Vannak, akiknek talán a magyar underground stílusjegyei, szövegvilága, vannak, akiknek a fura effektek vagy a piros gitár játéka hagy majd mélyebb nyomot.
http://www.myspace.com/apollogika
