Még 1 Mesét Akciócsoport playback színházi előadás
A playback-színházban van néhány játszó, egy-két zenész és egy játékmester.
A játékmester a közönség tagjainak hogylétéről, érzéseiről, vele történt eseményekről felől érdeklődik és a játszók ezek alapján különböző technikákkal megjelenítik a közönség hangulatát, érzéseit, történeteit. A zenészek pedig mindehhez muzsikát rögtönöznek.
Amit látsz, egyszeri és megismételhetetlen – nincsenek előre megírt történetek, begyakorolt szerepek – a főszerep az itt és most találkozásoké: közönség és játszók között. Nem volt, nem is lesz még egy ilyen előadás soha.
Kedves Néző, a benned kavargó érzések, megválaszolatlan kérdések, visszatérő álmok egyszer csak színpadra kerülnek.
Egy kórus visszhangozza életed fontos eseményét; test a testnek feszül, ahogy átveszi lelked kettősségét, kendők libbenése mutatja, ahogy felszabadulsz. Öröm, szorítás, elválás, visszatalálás. Bármi életre kel, amit ide hozol.
A PSZINAPSZISra a mottónak megfelelően egy olyan előadással készülünk, amiben a főszerep az emberi utaké, labirintusoké és persze a Tiéd, s hogy ki-ki útravalóként magával vigyen Még 1 Mesét!
www.megegymeset.hu