AMÍG AZ ÉN HÁZAMBAN ÉLSZ…

10.00 – 11.00
DR. RANSCHBURG JENŐ
professzor emeritus, egyetemi tanár (KRF)

Bár kétségtelen, hogy – bizonyos veleszületett temperamentum-jellemzők következményeként – a szülő-gyermek kapcsolat már az óvodás korban komolyan problematikussá válhat – a serdülőkori identitás-krízis a szülő és az autonómiára törekvő gyermek viszonyának kritikus időszaka. Az individualizáció egyik jellegzetes tünete, hogy a serdülő megpróbál megszabadulni a „felettes én” – az internalizált szülő „hatalmától”, és ezt a belső küzdelmet a „valódi” – a „kézzelfogható” – szülőre vetíti. Nemcsak szembeszáll a család értékeivel és normáival, de keresi is az ütközés lehetőségeit. A szülőnek, aki gyorsan belefárad a gyermekével folytatott csatározásokba, látszólag két lehetősége van. Az egyik: visszavonulót fúj, és ezzel gyakorlatilag korlátlan teret nyit az ütközést szorgalmazó fiatal eszkalációs nyomulásának („komplementer eszkaláció”). A másik: megkísérli megőrizni dominanciáját, harcba száll a normák megőrzéséért, tilt, fenyeget („amíg az én házamban élsz…”, „amíg az én kenyeremet eszed…”, büntet, és így mintegy provokálja a gyerek ellen-reakcióit („reciprok eszkaláció”). Előadásomban szeretném megvilágítani a serdülőkori autonómia-törekvések pszichológiai hátterét, másrészt röviden vázolni az „erőszakmentes ellenállás” lehetséges technikáit, melyek módot nyújtanak a feszültség eszkalációjának elkerülésére, illetve a hatékony szülő-gyermek kapcsolat megőrzésére.