ELRABOLVA

11.30 – 12.30
VÉGH JÓZSEF
klinikai szakpszichológus, nyugdíjas rendőr ezredes

A világon elkövetett emberrablások áldozatainak többsége fizetés ellenére még holtan sem került elő.
1995-ben kezdődtek hazánkban az ilyen bűncselekmények, tapasztalatunk még nem nagyon volt, csupán elméleti tudásunk arról, hogy milyen lelki terhet jelenthet egy ilyen cselekmény a családnak, és az elraboltnak. Ezeket a munkám során tapasztaltam meg, és éltem át a megzsarolt családdal, és az elrabolt személyekkel, munkám során kb. 10 esetnél dolgoztam tárgyalóként, és egyben pszichológusként.
Az elrabolt személyek a 4 éves kislánytól, az érett férfiakig fordultak elő, minden eset kicsit más volt.
Mindegyikre jellemző volt a család hatalmas lelki terheltsége, a szülők összeomlása, paranoid, depressziós tünetei, és viselkedése, amelyeket belülről kellett kezelni, fizikailag védeni, és felkészíteni a legrosszabbra is, ami egyik eseménynél sem következett be, mert sikeresen oldottuk meg az ügyeket.
Tartós személyiség változás következett be az elrabolt személyeknél, néhányan ma is szenvednek tőle, van, aki nem is akart változtatni, nem kérte a kezelést, mintha az identitásának részévé vált volna, illetve erőforrásként használják az életükben.
Az elrabolt, de a megzsarolt felnőttek egy része újra értelmezte az életét, viszonyát másokhoz, a családjához, és más attitűddel élik tovább az életüket.
Bennünk is változásokat generáltak ezek az események, volt, aki soha többet nem vállalkozott ilyen munkára.