Az Integrál Akadémia egy több éves előfejlesztési fázis után azzal a céllal jött létre, hogy az integrál szemlélet szakmai szintű képviseletének, tanításának, kutatásának és fejlesztésének megfelelő helyet biztosítson.
Az integrál személetet Gánti Bence integrál szemléletű klinikai szakpszichológus, a keleti tanok ismerője, kommunikációs- és személyiségfejlesztő tréner honosította meg Magyarországon az elmúlt 10 évben. Az Integrál Akadémia képzése, az Integrál Pszichológia szak 2006 óta működik hazánkban, az Integrál Akadémia szervezeti kerete pedig 2009 február óta, jelenleg 120 hallgatóval.
Az integrál szemléletről
A szemlélet a kortárs Ken Wilbertől, a világhírű amerikai filozófustól származik, melynek lényege, hogy szakértői módon ötvözi a mostanáig felhalmozott nyugati pszichológiai, pszichoterápiás és ezen át a személyiségfejlesztési és kommunikációs ismereteket a többi társtudománnyal, valamint a keleti tanok lélektanával. Az integrál szemlélet olyan globális lélektant, mindent felölelő átfogó térképet hozott létre, amely tudományos igényességgel illeszti össze a fő lélektani irányzatok használható magját, melyek a Földön a különféle kultúrákban és korokban létrejöttek. Az integrál szemlélet felismerte, hogy a XXI. század globális korában már nem az a kérdés, melyik kultúra a felsőbbrendű és elfogadható, és melyik a primitív és elvetendő, hanem, hogy minden egyes kultúra fontos ismereteket hordoz az emberi lélek és szellem működéséről, és az ember lelki működésének a teljes spektrumát csak ezek integrációjával kapjuk meg. Így az integrál szemlélet éppúgy összeszövi a pszichoanalízis, a kognitív pszichológia, az NLP, a humanisztikus- és transzperszonális pszichológia ismereteit, mint a buddhizmus, a jóga, a szúfizmus, a keresztény misztika, vagy a bennszülött törzsi világ ismereteit. Túllép az irányzatok és kultúrák megosztottságán és azok egységét teremti meg. Az integrál szemléleti modell, mint az egyik legizgalmasabb új gondolkodási mozgalom közel 20 éve született az Egyesült Államokban, és azóta alkalmazzák nemcsak a pszichológia, hanem a menedzsment, az üzleti élet, a coaching, a gyógyászat, az ökológia területén és még számos más helyen is.
Az Integrál Akadémia képzéséről
A hároméves integrál pszichológia képzés egyedülállósága a képzés metodikáját is vezérlő újfajta szemléletében és gyakorlatiasságában rejlik.
A hároméves képzés végére a hallgatónak átfogó elméleti tudása van az integrál szemléletről, a pszichológia és a spiritualitás gyakorlatban is alkalmazható elméleteiről, továbbá gyakorlati tudást és jártasságot szerez az integrál szemléletű tanácsadói, coaching szintű terápiás munkához.
Ehhez az átfogó elméleti képzéshez két éves, beszélgetési technikákat és módszereket helyben megtanító, gyakorlati tréninget építettünk be a képzésbe.
A képzés része továbbá a sajátélményű terápiás csoportfolyamatban való részvétel, és egy meditációs elvonulás is, amely tetszőlegesen választható a hallgató által. A hagyományos főiskolákhoz és egyetemekhez képest itt az évfolyam egyben egy személyiségfejlesztő közösséggé válik, amely a szemlélet átalakulásának fontos eleme, mely metódus jól ismert a keleti tanítási rendszerekben is.












































