XVIII. Pszinapszis

A Pszinapszis - Budapesti Pszichológiai Napok Európában a legnagyobb, önkéntes diákok által szervezett szakmai program, ami 2014-ben április 4-6. között kerül megrendezésre az Angyalföldi József Attila Művelődési Központban, immáron 18. alkalommal. Az esemény eleinte csupán 100 főt vonzó egyetemi előadássorozatnak indult, de mára jócskán kinőtte ezt a szerepet, a három nap alatt 3-4000 látogatót vonz be, akiket nemcsak szakmabeliek alkotnak, hanem a pszichológia iránt érdeklődő laikusok is. Nem csupán látogatói, de szervezői körünk is bővült az évek során. Az ELTE-ről indult rendezvény mára már a Pázmány, Károli és BME számos karáról is segítőket tudhat magáénak. Összesen mintegy 69 önkéntes hallgató munkálkodik 9 hónapon át azért, hogy a lehető legszínvonalasabb programok várjanak Titeket! A Pszinapszis jogi és infrastrukturális hátterét a Pszichodiák Alapítvány biztosítja.

Idén izgalmas, közös gondolkodásra invitálunk titeket, arról, hogy mik is azok a LÁTHATATLAN ÁLARCOK.

Elgondolkodtál már azon, mit jelent álarcokat viselni? Talán Te is ismersz olyan embert, aki szerelmet színlel, de már régóta másért dobog a szíve. Esetleg valakit, aki a felszínen tökéletes harmóniában él önmagával és a világgal, miközben mélyen, legbelül kétségbeesett, mert fogalma sincs, hogy merre tart az élete. Ha magunkba nézünk, belátjuk: életünk minden területét áthatják ezek az álarcok. Legyen szó családról, barátokról, szerelemről, szexualitásról vagy munkáról, mindig tudjuk, melyikhez nyúljunk. Talán annyira természetessé vált, hogy velünk vannak, hogy már észre sem vesszük őket…

Csak egy kicsivel kell a felszín alá néznünk, hogy láthassuk a rétegek sokaságát, ami bennünk rejlik. Ha eldobunk egy maszkot, alatta ott rejlik a következő, ha változik a szituáció, úgy váltunk mi is a viselkedésünkkel. Az álarcok, amelyeket viselünk, amelyeket különböző helyzetekben magunkra öltünk nem csak arra szolgálhatnak, hogy elbújjunk mögéjük, hogy elrejtsük magunkat. Egy álarc magunkra öltésével kifejezhetjük, felerősíthetjük az összetartozás érzését, képviselhetünk egy eszmét. Ezek a maszkok erőssé tehetnek, de ugyanakkor sebezhetővé is.

Az álarcaink olyanok, mint a hópelyhek, és talán ez bennük a leggyönyörűbb: nincsen két egyforma belőlük. Ahogy minden ember másmilyen, úgy adunk hozzá álarcainkhoz egy kicsit magukból, csak annyit, amennyit biztonságosnak érzünk, így formálva az egyes álarcokat önmagunkhoz, hogy viselésük ne legyen idegen.

Idén egy pillanatra leengedjük az álarcot. Eljött az ideje: lessünk be mögé, lássuk meg, mit rejtenek a kulisszák, mit rejtünk mi magunk! Talán ennél nehezebb feladat nincs is, mint tiszta tökéletlen valónkban magunkra nézni úgy, hogy nincsen semmi, ami elkendőzze az igazságot. Ki tudja, az is lehet, hogy tetszeni fog, amit találunk.

És hogy segíthetünk téged ebben?

Szakmai programunk keretében több mint 70 előadás során hallgathatod a szakma legkiválóbb képviselőitől, hogy mit gondolnak álarcainkról, s mintegy 40  műhelyfoglalkozás közül választhatod ki azt, amely által talán közelebb kerülhetsz saját válaszodhoz és megtapasztalhatod a pszichológia gyakorlati oldalát.

A főprogramon kívül idén is különböző szekciókkal készülünk számotokra. Vár titeket a nagy népszerűségnek örvendő Pszichiátria szekció, melynek feladata, hogy betekintést nyújtson a pszichológia és a pszichiátria összefonódásába. A gyökerek közösek, mindkét tudomány ugyanazokon az elveken keresztül próbál segítséget nyújtani, ha a módszerek mások is. Célunk, hogy a sokszor mesterségesen keltett határokat lebontva megmutathassuk, hogyan hatnak egymásra és működnek együtt a segítségnyújtás érdekében.

A Naprakészen szekcióban megismerkedhetsz a pszichológia modern témáival,  legújabb alkalmazási területeivel, míg az Alapjaink szekció különleges lehetőséget nyújt azoknak, akik mostanában kezdték a pszichológiát felfedezni. A lassan másfél évszázada meghatározó tudományos eredmények és a gyakorlati munka integrációja eredményeként komoly ismeretekre tettünk szert az emberi viselkedés jobb megértéséhez.

A Növekvőben szekció a fejlődéspszichológia területéről tartogat előadásokat, olyanokat, amelyek a mai világ emberét foglalkoztatják. A fejlődés, a család, a gyermekkor egész életünkben meghatározó szerepet kap, ezért is érezheti mindenki saját magának szólónak ezeket a témákat. A Mindennapi pszichológia szekció keretében olyan előadásokat mutatunk be, melyek alapvető kérdéseket fognak meg a laikusok számára is érthetően és izgalmasan. Fiatal kutatók előadásait hallgathatjuk meg, akik eredményeikkel hozzájárulnak a pszichológia tudományának folyamatos fejlődéséhez.

Végül, de nem utolsó sorban rendezvényünkön szeretnénk erősíteni a másokhoz való kapcsolódást is: az évről évre növekvő sikerre való tekintettel kapuinkat idén is megnyitjuk a határon túli és külföldi egyetemek hallgatói előtt, akik Nemzetközi szekciónkban angol szaknyelvű előadásokon vehetnek részt.

A színes szakmai műsor mellett a Pszinapszison Kulturális programok is várnak. Napközben gondolkodásra, ellazulásra ad lehetőséget a Relax szoba, ahol feltöltődhetsz: masszázson és más pihentető foglakozásokon vehetsz részt. Próbáld ki az Élménygyűjtőt, kölcsönözz ki valakit az ÉlőKönyvtárból, vagy térj be a Teaházba, üldögélj egy kicsit kényelmes babzsákokban és fotelokon, nézd meg a szervezőket, akik összehozták ezt a hihetetlen három napot Neked! Mindemellett idén se hagyd ki a Könyvesházat, ahol ez alkalommal is nagy kedvezményekkel várunk, és olyan kötetek vásárlását is lehetővé tesszük, amit rögtön dedikáltathatsz is a számtalan neves szakemberrel. Este pedig élvezzük együtt a színházi előadásokat vagy a stand-up comedyt, majd táncolj velünk a koncerteken!

Amellett, hogy megpróbáljuk tudományos érdeklődésedet kielégíteni, szeretnénk azt is, ha igazi kikapcsolódásban lenne részed nálunk! Találkozz barátaiddal, rég nem látott ismerőseiddel; térj haza élményekkel gazdagon, s vedd át Te is azt az életérzést, ami minket mindig hatalmába kerít ez alatt a három nap alatt, s ami nekünk is eszünkbe jut, ha azt a szót halljuk, PSZINAPSZIS.