Intelligencia mérés

Péntek: 16.00 – 17.30 és 17.30 – 19.00

Helyszín: Türkiz terem

A rendezvény első napján a látogatóknak lehetőségük van felmérni intelligencia szintjüket. Ez egy 1 órás hagyományos tesztet takar, amelyet Mensa HungarIQa tagok felügyelnek.

A Mensa nemzetközi egyesület, amelyet 1946-ban alapítottak Angliában. Ma több mint százezer tagja van a világ mintegy száz országában. Magyarországi szervezete a Mensa HungarIQa.

A Mensa célja, hogy összefogja a magas intelligenciájú embereket, tekintet nélkül korukra, nemükre, származásukra vagy társadalmi helyzetükre. Egyetlen tagsági kritériuma az emberek két százalékára jellemző intelligenciaszint elérése valamely - a Mensa felügyelő pszichológusa által elfogadott - intelligenciateszten.

A Mensa nem kötelezi el magát egyetlen ideológia, filozófia, politika vagy vallás mellett sem, és semmilyen közös véleményt nem erőltet a tagjaira.

A Mensa igyekszik tudatosítani és népszerűsíteni az intelligenciát mint értéket, hozzájárulni ahhoz, hogy az emberi intelligenciát az emberiség javára fordítsuk. Támogatja az intelligencia természetére, jellemzőire és használatára irányuló kutatásokat, nem utolsósorban pedig ösztönző közeget biztosít a tagjainak.

A részvételhez előzetes regisztráció szükséges, mely az I. emeleti folyosó regisztrációs pultjánál történik. 
A helyek száma korlátozott.

Regisztráció időpontja:

Péntek: 15.30-16.00