A meggyőzés pszichológiája

Időpont: 

április 16. szombat,
18:00 - 19:00
2~~~Eisberg terem

Előadó: 

Absztrakt: 

A meggyőzésnek az a célja, hogy valamilyen attitűdváltozást, s ennek következtében viselkedésváltozást érjen el a célszemély vagy célközönség körében. Az eredeti elgondolás abból a racionális emberképből indult ki, mely szerint viselkedésünket alapvetően meghatározzák a tudatos szándékaink, így ha megfelelő észérvekkel a tudatos véleményünket sikerül módosítani, akkor ez az új tudatos meggyőződés fogja irányítani a viselkedésünket. A mai szociálpszichológiai és idegtudományi ismereteink szerint ez a mechanizmus csupán igen csekély mértékben járul hozzá az eredeti célhoz, a viselkedés megváltoztatásához. Az előadás azt igyekszik megmutatni, hogy milyen kognitív – tudatos és tudattalan – folyamatok zajlanak a viselkedés megváltoztatásának hátterében. A „meggyőzésre” irányuló befolyás ugyanis csak részben, gyakran csupán kisebb részben jelenti az attitűd megváltozását, ráadásul kiderül majd, hogy az attiűdváltozás nem feltétlenül vezet viselkedésváltozáshoz, miközben a viselkedésváltozást nem csak attitűdváltozással érhetjük el.
magyar
Előadás után beszélgetés lesz az előadóval.