Program

A főprogramon kívül idén is különböző szekciókkal készülünk számodra:

Pszichiátria szekció betekintést nyújt a pszichológia és a pszichiátria kapcsolódási lehetőségeibe. Bár a két tudományterület módszereiben különbözik, a gyökereik és alapvető elveik mégis közösek. Célunk, hogy a közöttük lévő határokat lebontva megmutathassuk, miképpen működhetnek együtt a segítségnyújtás érdekében.

Jövő Kutatói szekció keretében fiatal kutatók kapnak lehetőséget, hogy érdekes kutatásaikat és azok eredményeit közérthető formában a nagyközönségnek is bemutathassák.

Haladó szekciónkat azoknak ajánljuk, akik rendelkeznek némi előtudással a pszichológia egyes területeiről és egy-egy téma mélyebb rétegeibe kívánnak betekintést nyerni.

Az évről évre egyre sikeresebb Nemzetközi szekció idén is angol nyelvű előadásokkal és műhelyekkel hozza közelebb a pszichológia tudományát a külföldi érdeklődők számára.

Az a meglátásunk, hogy pszichológia, mint tudomány rengeteg határterületen hasznosítható ismeretekkel szolgál. Határterületek szekciónk keretei között ezen társtudományok kapcsolódását szeretnénk bemutatni és példát hozni az egyes területek összefonódására.

További programok:

Válj masszőrré a XX. Pszinapszison! - Egyedülálló alkalom, a tandíj felét mi álljuk! 

Élménygyűjtő

Szeretnéd vidáman elütni az időt két előadás között? A benned élő gyerek még mindig imád játszani? Egy kis laza időtöltésre vágysz a programok forgatagában? Ha a válaszod igen, idén is sok szeretettel várunk az élménygyűjtőben, ahol számos fejtörővel, logikai feladvánnyal, csapatépítő- és társasjátékkal találkozhatsz! Akár az önismeret, akár egy jó társaság megismerése vagy egy szuper játék kipróbálása a célod, itt jó helyen jársz! Gyere és gyűjts velünk új élményeket!

Könyvesház

Magával ragadott egy előadás, és szeretnél a témáról még többet megtudni? Esetleg már hónapok óta keresel egy pszichológiai témájú könyvet, de sehol nem találtad? Akkor nézz be a Könyvesházba, és merülj el a pszichológia minden témáját körüljáró, több, mint száz könyvben. Az új könyv illat garantált.

Teaház

Jól esne leülni egy kényelmes székre, és meginni egy csésze teát két előadás között? Vagy éppen egy műhelyben szerzett tapasztalatok szeretnéd megosztani barátaiddal? Esetleg merengenél kicsit az aznap hallottakon? Frissülj fel egy pohár jéghideg limonádéval, vagy kapcsolódj ki egy bögre gőzölgő teával! Sok szeretettel vár a Teaház!

Élő Könyvtár

Nap mint nap szembesülünk kérdésekkel, előítéletekkel, sztereotípiákkal és kevés lehetőség nyílik rá, hogy ezeket tisztázzuk. Sokfélék vagyunk és néha nehéz igazán átérezni egymás helyzetét. Erre teremt lehetőséget az Élő Könyvtár, melynek elsődleges célja, hogy ha csak egy pillanatra is, de más szemén keresztül láthassuk a világot.

Az „Élő Könyvek” olyan embereket takarnak, akiknek múltja, életpályája, hivatása, meggyőződése vagy vallása mások számára érdekes lehet. Különleges lehetőség, hogy feltegyük az eddig megválaszolatlan kérdéseket és egy kötetlen beszélgetés során felülvizsgáljuk eddigi véleményünket

Civil Utca

A rendezvény teljes ideje alatt nyitva tart Civil Utcánk. Ahogyan korábbi években is, a második emeleti folyosón civil szervezetek standjait tekinthetik meg látogatóink. A pszichológia tudomány megismertetése és elfogadtatása mellett fontos célkitűzése rendezvényünknek, hogy kiálljunk a nyitottság és az esélyegyenlőség eszméi mellett.

Koncertek

A szakmai előadások szüneteiben rövid előadásokkal szórakoztatjuk látogatóinkat. A fellépőink között láthatnak néptáncosokat, ír sztepptáncosokat illetve meghallgathatnak komoly és könnyű zenei előadókat is.  A rendezvény a szakmai programok után kulturális programokkal folytatódik. Nagy szeretettel várjuk látogatóinkat az esti koncertjeinken és előadásainkon!

Rajzelemzés

A rajzelemzés a pszichológia tudományának egyre inkább középpontba helyezett módszere, hiszen számos területen alkalmazzák a szakemberek: nevelési-, pályaválasztási tanácsadókban, különböző alkalmassági vizsgálatokon. Ennek talán az az oka, hogy gyermekek és felnőttek esetében egyaránt alkalmazható. A rajzelemzésnek számos típusa létezik, nálunk kipróbálhatják a Taraczközi-féle rajztesztet, vagy akár a komplex rajzelemzést is. Az előbbiben a golyóstollal készített rajz alapján a rajzoló alapvető személyiségvonásaira derül fény, valamint nagy biztonsággal megállapítható az is, hogy jobb-, vagy bal agyféltekével gondolkodik a rajz készítője, míg az utóbbi egy összetett emberismereti módszer, amely a vizuális (akár művészeti szintű) megismerést ötvözi a „megértő lélektani” szemlélettel és pszichológiai szempontokkal, továbbá a grafológusi, andragógiai (pedagógiai) tanácsadással. A komplex elemzés elsősorban arra irányul, hogy a rajzokból (alkotásokból) a készítője egyéniségét, személyiségét megismerjük és belső folyamatait, személyes világát megértsük. Ezen kívül szerves része a sajátélményű önismereti feltárás, a saját készítésű rajzok, egyéb grafikumok által történő spontán önfelismerés, mintegy ráeszmélés, rácsodálkozás önmagunkra.

Ha nem tudjuk szavakba önteni, másokkal megosztani, vagy esetleg önmagunk tudtára adni problémáinkat, örömeinket, emlékeinket a rajz őszintén árulkodik ezekről. Derítsd fel önmagad rajzok segítségével! Rendezvényünkre látogató szakemberek egyéni elemzést adnak a helyszínen készített rajzokról!

A részvételhez előzetes regisztráció szükséges, mely az I. emeleti folyosó regisztrációs pultjánál történik.

Masszázs

Elfáradtál? Vagy csak akad egy kis szabadidőd két előadás között? Jól esne egy kis kényeztetés? Ne habozz hát, keresd fel profi masszőrjeinket, akik különböző technikákkal segítenek számodra az ellazulásban és felfrissülésben, hogy tested és lelked újra harmóniába kerülhessen.

Jóga

Első emeleti Relax szobánkban jógával várjuk látogatóinkat. Ha két szakmai előadás között pihenésre vágysz, szeretettel várunk Relax szobánkban!

Relax szoba

Az első emelet pihe-puha zuga szeretettel várja a pihenésre vágyó látogatókat minden nap. Itt szabadon beleengedheted magad a nyugalomba és a kényelmes babzsák fotelekbe, lazíthatsz, álmodozhatsz és kizárhatod a rendezvény zsibongó forgatagát a fejedből.