Mindhárom nap számos előadást kínálunk Neked, párhuzamosan 2 helyszínen (Almássy I. és II. emelet). Szombaton a szakmai program kiegészül angol nyelvű előadásokkal, melyeket a Madách Gimnázium dísztermében tartunk. Az előadások időtartama 1 óra. Meghívott előadóink többségében a pszichológus szakma gyakorló vagy kutató képviselői. Az előadások látogatásához előzetes regisztráció vagy előzetes tudás nem szükséges. A témához kapcsolódó kérdéseidet nyugodtan felteheted az előadónak akár az előadás végén, akár a teaházban egy kellemes tea mellett. Az előadások anyaga DVD-n hozzáférhető a rendezvényt követően, amennyiben az előadó ehhez hozzájárult (ezt az információs pultnál meg tudják mondani).
Az előadásokkal ellentétben több meghívott vendéggel járunk körbe egy-egy témát. A kerekasztal-beszélgetések időtartama 1 óra. A vendégek nem csak pszichológusok, hanem partnertudományaink (pl. szociológia, pedagógia) jeles képviselői. A kerekasztal-beszélgetésekről is készül DVD, ha annak résztvevői ehhez hozzájárultak. Hozzászólásaidat a témához itt is szívesen fogadjuk.
A kiscsoportos foglalkozások szerepe, hogy az előadásokon (vagy korábban) hallottakat (a lehetőségekhez mérten) a gyakorlatban is kipróbálhatsd (=sajátélmény) vagy megnézhesd (=demonstráció). A műhelyek időtartama kb. 3 óra. A résztvevők száma azonban korlátozott, műhelyektől függően kb. 15-25 fő. Előzetes helyszíni jelentkezés szükséges, bővebben lásd a műhelyregisztrációnál. Tudnod kell, hogy a pszichológia egyes módszerei hosszú távon működnek, több alkalmas foglalkozás szükséges a megfelelő hatás eléréséhez, ezért előfordulhat, hogy néhány esetben csak ízelítőt vagy ismertetőt kapsz a módszerről. Meghívott előadóinktól minél színesebb és élménytelibb foglalkozást kértünk, akik lehetőségükhöz, a módszer és a foglalkozás paramétereihez szabottan igyekeznek ezt megtenni. Kérdéseiddel nagyban segíted a foglalkozást, ezért ne habozz őket feltenni, így mindannyian a legtöbbet profitálhattok ebből a pár órából.
Hosszú szünet után idén is elidítjuk angol szekciónkat, mely remélhetőleg nagy érdeklődésre tart számot a szakmai közönség körében is. A szakma neves képviselői mutatják be szakterületüket. A szekció mind a hazai, mind a Magyarországon élő külföldi vendégeink számára nyitva áll. Az előadások 1 órásak, és a Madách Gimnázium Dísztermében lehet őket meghallgatni.
Egyetemi tanulmányaik mellett a kutatásban is aktív hallgatók vizsgálataival ismerkedhetnek meg az érdeklődők. A diákok témavezetőik konzultációjával kísért kutatásukat mutatják be. Ez az a szekció, ahol a szemünk elõtt zajlik a pszichológiai tudományterület fejlõdése, a jövő generáció szárnypróbálgatásaiba kukkanthatunk be a fél órás előadások keretében. Nem kizárt, hogy az itt fellépő diákok személyében a 20. Pszinapszis neves előadóit köszönthetjük...
Érdekes, kötetlen beszélgetések, nem szigórúan pszichológus résztvevőkkel, nem szigorúan pszichológiai témákban.
Esténként, az előadások végezetével színházi és zenés előadásokkal szeretnénk a közönséget maradásra bíztatni és a művészet eszközeivel megjeleníteni a bennünk zajló Világot.
…hogy senki ne távozzon üres kézzel…
Idei egyik újdonságunk az Élménygyűjtő, amely sok szempontból hasonlít a korábbi évek tapasztalati szobájára. Ebben a teremben lehetőség nyílik kipróbálni érdekes játékokat, demonstrációkat, amelyek a pszichológia egy-egy területével állnak kapcsolatban. Egyének, párok és csoportok mind megtalálhatják itt a számításaikat a játékok széles választékában, amely egy kis kikapcsolódást nyújt az előadások és műhelyek szüneteiben. Játékmestereink az ELTE Kortárs Segítő Csoportjának tagjai, akik segítséget nyújtanak a játékok levezetésében, és megválaszolják a felmerülő kérdéseket. Rajzolj, tájékozódj, kezelj konfliktust és félreértést, próbáld ki a logikádat és a problémamegoldó képességedet, és éld bele magad új szerepekbe- egyszóval kukkants be, és nem távozol üres kézzel.
Ebben a helyiségben füstölők, mécsesek és kellemes zene mellett megpihenhetsz a nagy forgatagban. Az előadások közti feltöltõdést szolgálják ide szervezett programjaink is. Lehetõséged lesz például különböző masszázstechnikák megismerésére és kipróbálására is, illetve meditatív koncertjeinknek is ez a szoba a helyszíne.
A moziteremben a pszichológia kérdéseihez kapcsolódó témájú filmeket vetítünk. A filmekhez kapcsolódva közönségtalálkozókat is szervezünk, ahol a hazai filmvilág néhány jeles képviselője lesz a vendégünk. Itt is számítunk aktív részvételedre. A vetítések részletes programjáról az információs pultnál tájékozódhatsz.
Elgondolkodtál már azon, hogy milyen előítéleteid vannak másokkal szemben? Vagy azon, hogy mások mit tartanak rólad? Benned is sok sztereotípia él például papokról és rabbikról, AIDS-fertőzöttekrõl, BKV-ellenőrökről, fogyatékosokról, pszichológusokról, természetgyógyászokról, melegekrõl, ex-bűnözőkről és szerfüggőkről, hajléktalanokról? Még sohasem volt alkalmad rá, hogy elbeszélgess velük és megtudd, milyen az életük?
Ha kész vagy szembenézni saját előítéleteiddel, akkor látogass el az Élő Könyvtárba, ahol a könyvek beszélni tudnak!
A pszichogiával rokon területekről civil szervezetek standjai állnak a rendelkezésedre. Küldetésükkel, tevékenységükkel, rendezvényeikkel ismerkedhetsz személyesen mind három nap folyamán, vagy olvashatod bemutatkozásukat a programfüzetben.
A rendezvény atmoszférájához évek óta hozzá tartoznak a főtémához kapcsolódó, illetve a hangulatteremtő kiállítások. Ez idén sem lesz másként.
Ebben a teremben lehetõség nyílik egész testünkkel megélni ősi illetve modern mozgásművészeteket, a megismerés egy más útját járva. A rendezvényen harcművészeti- és táncbemutatók várnak, illetve táncházakban mozgathatod át végtagjaidat!
Esténként koncertekkel is várunk Benneteket, amelyek a hazai zenei palettából válogatva igyekeznek elragadni a zene sokszínű világába.