A Pszichodiák Alapítvány bemutatása
A Pszichodiák Alapítványt 1997-ben az ELTE pszichológushallgatói hozták létre azzal a céllal, hogy a Pszinapszis – Budapesti Pszichológus Napok nevű rendezvényüknek jogi és infrastrukturális hátteret biztosítsanak. A rendezvény a maga nemében egyedülálló kezdeményezés, hiszen célja, hogy a társadalom minél szélesebb rétegét megismertesse a tudományos lélektan legfontosabb eredményeivel, mindennapokban alkalmazható módszereivel, technikáival. Az első Pszinapszison mintegy 120-an vettek részt, de az egyre népszerűbbé váló rendezvény hamarosan „kinőtte” az ELTE Pszichológiai Intézet Izabella utcai épületét; 1999 óta az Almássy Téri Szabadidőpont és a közeli Madách Imre Gimnázium ad otthont a Pszinapszisnak.
A sikerek nyomán hamarosan két újabb rendezvény is útjára indult: a Heavy Mentál (későbbi nevén: Völgy) – Pszichológushallgatók Nyári Egyeteme, illetve az Önképzőkör. A Pszinapszis fokozatosan az érdeklődő nagyközönségnek szóló ismeretterjesztő rendezvénnyé alakult (2004-től nevét Pszichológiai Napokra változtattuk), a nyáriegyetem és az önképzőkör pedig a pszichológia szakos hallgatók ismereteit és készségeit gyarapító szakmai fórumok.
1998-ban megjelent Tudomány és Lélek című folyóiratunk első száma. Itt publikációs lehetőséget biztosítunk valamennyi pszichológushallgató számára. A diákok által szerkesztett folyóirat tanácsadói-bírálói testülete neves hazai és külföldi egyetemi oktatókból áll.
A 2000. esztendőt is sikeresen zártuk, hiszen a Fővárosi Bíróság tevékenységünk társadalmi fontosságának elismeréseként az Alapítvány munkáját közhasznú tevékenységnek minősítette.
Ugyanebben az évben csatlakoztunk az EFPSÁ-hoz (European Federation of Psychology Students’ Association, Európai Pszichológushallgatói Szervezetek Szövetsége). Tagságunk révén a magyar pszichológushallgatók bekapcsolódhattak az európai tudományos és kulturális vérkeringésbe. 2001-ben az Alapítvány rendezte meg az EFPSA XV. Kongresszusát Budapesten. Csatlakozásunk óta számos nemzetközi diákcserét bonyolítottunk le más európai országok pszichológushallgatóival. Partnereink között szerepelt már Belgium, Csehország, Hollandia, Litvánia és Szerbia. Jelenleg a szlovén-magyar, a horvát-magyar és a török-magyar diákcserék lehetőségeit keressük. A 2003-2004-es tanévben az EFPSA elnöke egy magyar pszichológushallgató, Andics Attila volt, s a szervezetnek jelenleg is több magyar tisztségviselője van.
2002-ben új nevet kapott a Heavy Mentál. Nyáriegyetemünknek a mai napig a Szent Ferenc Kórház Csanyiki Pszichoterápiás Intézete ad otthont, mely Miskolc küvárosában, a Csanyikvölgyben található. „Innen” kapta új nevét: Völgy – Pszichológushallgatók Nyáriegyeteme. A Völgy kiváló lehetőség arra, hogy a hat magyarországi, pszichológusképzést is nyújtó egyetem hallgatói találkozzanak egymással.
Nagy örömünkre tevékenységeinkben egyre többen vesznek részt. A 2005-ös Völgybe (témája: Flow–Transz–Intimitás) több mint 130 „pszichodiák” jött el. A Pszinapszisra, melynek mottója tavaly az „Ablak az Egészségre” volt (az egészségpszichológia legfrissebb eredményeit és módszereit mutattuk be az édeklődőknek), 4000-en látogattak el a három nap alatt.
Az elmúlt időszakban az Alapítvány életében számos változás történt. Az új csapat a projektmenedzsment módszereit felhasználva, nagyobb szervezeti tudatossággal dolgozik. 2005. augusztusában vezetőképző tábort szerveztünk Balatonalmádiban. Munkatársaink szervezetfejlesztő tréningen vettek részt, és hozzákezdtünk a jubileumi, tizedik Pszinapszis szervezését. Elkészítettük az Alapítvány küldetésnyilatkozatát, valamint összegyűjtöttük a szervezet legfontosabb értékeit. A két dokumentum hamarosan letölthető lesz honlapunkról.
Célunk, hogy munkánk révén a pszichológushallgatók minél több lehetőséghez, információhoz, lélektani tudáshoz és sajátélményhez jussanak. Projektjeinkkel a „pszichológiai kultúra” minél szélesebb körben való elterjesztésére törekszünk; ez véleményünk szerint nemcsak az egyének, de az egész magyar társadalom egészségének záloga. Ha kérdései, ötletei vannak tevékenységünkkel kapcsolatban, várjuk jelentkezését bármelyik elérhetőségünkön!
A Pszichodiák Alapítvány elérhetőségei és adatai:
Hivatalos képviselő:
Molnár Attila kuratóriumi elnök
Címünk:
PSZICHODIÁK ALAPÍTVÁNY
1064 Budapest, Izabella u. 46. Alagsor 4.
Telefonszámunk:
(06-1) 461-2600 / 5693-as mellék
Honlapunk:
E-mail: info@pszichodiak.hu
Adószámunk: 18085875-1-42
Bankszámlaszámunk: 11706016-20787347